Február 10.-14. között áthajóztunk Las Palmasból Madeirára (290 tmf, /520 km). Az út három napjában gyenge szélben haladtunk, szemben a Kanári áramlattal, de az utolsó éjszaka elkapott minket egy nyugatról érkező vihar.
     „ A csillagos égbolton esőtől nehéz fekete felhők kúsznak fölénk. A szél magabiztosan erősödik és egy órával később a hajó már 12 csomós (21.6 km/h) sebességgel vágtázik az éjszakában.
Az óceán felszínét mindinkább elborítja az átbukó hullámok mögötti fehéren habzó víz. A hajó kormányzása nehéz és kimerítő a folyamatos kétóránkénti váltásokban. A szakadó, hideg esőben, a fedélzeten rendszeresen átsöprő hullámok vize kifejezetten melegnek tűnik. A hullámok magassága átlagosan 6-8 méter, de félóránként érkezik két-három ennél is nagyobb. Eszelős egy idő és még öt óra van napkeltéig. Érzem kezdek fáradni, pedig igazán bírhatnám jobban is, hiszen délelőtt már kikötünk Madeira szigetén.
Hangosan egyezkedek a szervezetemmel, hogy bírja még, majd a parton pihenhet. De nem igazán sikerül meggyőzni. A fáradtság pedig veszélyesebb, mint ezek a hullámhegyek. A sötétben kitapogatom a kormányálláshoz rögzített mentőmellényt, a biztonsági kötéllel együtt és amíg a hajó az egyik hullám hátán rohan lefelé, gyorsan felveszem a mellényt, a kötelét pedig rögzítem a cockpit szél felöli oldalán. Így már biztonságosabb. A kimerültség olyan szinten tör rám, hogy folyamatos vízióim vannak: Hol a parton sétálok, hol a hajót vezetem a viharban. Amikor ismét tudatomnál vagyok, hangosan beszélni kezdek magammal, a hajóval és a süvítő széllel, próbálom rögzíteni az eseményeket, nehogy megint elaludjak. Ez be szokott jönni, habár most kevés sikerrel működik.
Ismét a parton sétálok, de érzem, valami nincs rendben, gondolkodom, hogy kerültem ide, amikor hirtelen hatalmas robaj és sós víz mindenhol. Egy hullám végigsöpört rajtunk. A hajó úgy megdőlt, hogy majdnem kiestem a kormányállásból. Ordítok egy nagyot a fehér habzással tovatűnő hullámhegynek, de nincs időm sokáig vele foglalkozni, mert a mögötte érkező megemeli a hajót és ismét hatalmas robajjal törik meg rajtunk. A hullám megint becsap. Ekkor látom meg először, észak felé, a fekete égbolton a kis fehér „pamacsot”. Inkább sejteni lehet, mint látni, de ahogy a hullám kifut a hajó alól és az megint ereszkedik a völgybe, már csak a fekete dombok látszódnak mindenfelé. Erősen figyelek észak felé és várom, hogy egy hullám ismét felemelje a hajót és meglássam. Ismét ott van! A sziget fényeinek tükröződése az esőfelhők hasán.
Hét órával később a párás levegőből kirajzolódik a sziget…”

Elhagyjuk Las Palmast:

Napsütésben:

Napkelte:

Félúton:

Napnyugta:

Átázva:

Előttünk a sziget:

Madeirán: