Miután elhagytuk a szigetet, hozzánk olyan hírek érkeztek, miszerint 40 ember meghalt, 50-en eltűntek, a heves esőzéseket követő árvízben. A hegyről lehömpölygött sár házakat, autókat vitt magával.
    „Szombat reggel van, szakad az eső, nincs se áram, se víz. Tömérdek szemét úszik be a kikötőbe, néhány órával később pedig, már teljesen ellepte a fa uszadékból, műanyag palackokból álló hordalék a kikötőt. Iszonyú látvány, tombol a szél, a város felől hömpölygő folyóként ömlik a sáros víz a kikötőbe. Mindenhol kárelhárítók jönnek-mennek, senki sem érti a történteket. Víz, áram és kommunikáció nélkül maradt a sziget.
Vasárnap reggel van, még semmi javulás. Teherautók és markológépek dolgoznak a parton, hogy helyreállítsák a károkat. A partról irdatlan mennyiségű földet mosott bele a kikötőbe a hegyről érkező víztömeg, így a kikötő bejáratában is dolgoznak, mert a nagyobb hajók fennakadnának a megemelkedett aljzaton.
    Messziről látszik, hogy kordonokat állítottak a városban, hogy távol tartsák a turistákat, bámészkodókat és mindenki mást, a katasztrófa sújtotta területtől. Nem kaptunk híreket, mi történt a kikötőn kívül, minket sem engednek ki a hajónkról.  Nem tudunk élelmiszert venni, noha délután el kellene indulnunk Gibraltár felé, hogy elérjük a repülőnket Magyarországra. Ráadásul, mivel nincs áram, nem tudjuk tölteni a hajót, pedig ez mindenképpen szükséges lenne, mert jelen állás szerint, nem tudnánk végig világítani Gibraltár felé, ami igencsak veszélyes lehet. Egy másik probléma pedig a kikötő vize, ami még mindig szeméttel teli és mocskos, így félő, hogy ha beindítjuk a motort, az beszív valamit és károsodik. Helyzetünk nem túl rózsás, (de mi legalább biztonságban voltunk, egy héttel később tudtuk meg, mennyi ember meghalt, eltűnt, mennyi házat vitt el az áradat…) egész nap a hajóban gubbasztunk, ötletelgetünk, hogyan tudnánk innen „megszökni”biztonsággal, a hajómotor épségét megőrizve.
    Hétfő reggel beszélek egy kedves úrral a kapitányságról, tud-e valami információt, mikor lesz áram és víz, mikor oldják fel a karantént… Nem sokat tudott ő sem, de szerinte napokba telik, mire mindent helyreállítanak. Nekünk viszont ma tényleg el kell indulnunk, különben a gépünk nélkülünk fog felszállni Almeriából. 
    A hajó élelmiszer készleteit korábban már feltöltöttük, de kenyérre és vízre szükségünk van. Bemegyünk a városba vásárolni, átbújunk a kordonok alatt, és keresünk egy boltot, ami nyitva van. Ahogy sétálunk a pár napja még gyönyörű utcákon, egy katasztrófa film kellős közepén érezzük magunkat. Az utcák sárfolyóvá változtak, sok helyen nem is lehet szárazon átjutni egyik oldalról a másikra. A boltokba, éttermekbe több tonna sarat vitt az ár a hegyről. Alig van nyitva pár üzlet, az utcákon mégis rengeteg az ember, mindenkinek döbbenet és értetlenség tükröződik az arcán.
    Meg van a bolt, amit kerestünk, de bent annyian vannak, alig tudunk bemenni. A kenyér persze elfogyott, csak egyéb tartósított és csomagolt dolgokat tudunk venni, ill. vizet és valamennyi gyümölcslét.”

Ömlik a sár:


A kikötő feltöltődött hordalékkal:

Körülvett a hordalék: